• Novinky

  • Novinky

            • 3 kiemelt arany+különdíjak a XIX. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon.

            • Június 13-án 134 versmondó érkezett Komáromba a Jókai Színházban, hogy részt vegyenek a versenyen, ezzel is tisztelegve Kaszás Attila előtt. A zsűri tagjai neves színművészek és drámapedagógusok voltak: Rudolf Péter, Szarvas József, Dolmány Mária, Pápai Erika, Körömi Gábor, Szabó Viktor, Orosz Ákos, Lossos Borbála, Holecskó Orsolya, Rudolf Szonja, Lajos András. Iskolánkat az I. kategóriában Baros András, a II. kategóriában Rehák Linda és Bukovsky Zsófia képviselte. A nehéz mezőnyben, jobbnál jobb versenytársaik között mindhárman kiemelt aranysávos minősítést értek el. Ezzel bejutottak a délutáni döntőbe, ahol újra előadták az egyik versüket. Ekkor kerültek kiosztásra a különdíjak, ahol mindhárman különdíjasok is lettek. András , Linda, Zsófi szívből gratulálunk!

              Felkészítő: Renczés Nóra

              Ezzel véget értek az idei vers-és prózamondó versenyek. Minden szülőnek köszönjük a támogatást, segítséget.

            • Kiváló szereplés a XVIII. Flaska Sándor Mezei Futóversenyen

            •  

              Június 12-én Pereden került megrendezésre a XVIII. Flaska Sándor Mezei Futóverseny, ahol tanulóink három kategóriában mérettették meg magukat.

              A II. kategóriában (600 m) Kubík Bianka, Šípoš Sofia Renáta, Baros András, Édes Ákos, Cserge Viktor és Ficzi Félix álltak rajthoz, és szép teljesítményt nyújtottak a mezőnyben.

              Kubík Bianka mindössze egy helyezéssel maradt le a dobogóról, a 4. helyen végzett.

              A III. kategóriában (1200 m) Molnár Anna Laura, Édes Ábel és Hajdu Olivér képviselték iskolánkat kitartó futással és lelkes hozzáállással.

              Molnár Anna Laura szintén a 4. helyen ért célba, nagyon közel a dobogós pozíciókhoz.

              A IV. kategóriában (1800 m) Bukovský Zsófia, Juhás Angelika, Mészáros Beáta, Édes Lőrinc, Kőrösi Márk és Szabó Adorján versenyeztek.

              Külön gratulálunk Bukovský Zsófiának, aki kiváló eredményt elérve a 2. helyen végzett. Kategóriájában Juhás Angelika is remekül szerepelt, aki szintén a 4. helyen végzett.

              Szabó Adorján a fiúk mezőnyében lett 4. helyezett, szoros küzdelemben.

              Minden résztvevőnek gratulálunk a szép teljesítményhez és a sportszerű hozzáálláshoz.

              Felkészítő pedagógusok: Szalóci Eleonóra, Tóth Andrea, Šóšik Tímea

            • A templom titkai és története

            • Ma regionális nevelés óra keretén belül az ötödik osztályosok ellátogattak a Deáki Szűz Mária római katolikus templomba. Boros Magda tanító néni ismertette velünk a templom történetét, majd körbejártuk és megcsodálhattuk hatalmas műemlékünk értékeit. Köszönetünket fejezzük ki neki, valamint Hajdú Lajos sekrestyésnek, amiért lehetővé tették számunkra, hogy betekintést nyerhessünk a templom múltjába és szépségébe.

            • Séta a deáki zsidó temetőben

            • Testnevelésóra keretében meglátogattuk a deáki zsidó temetőt. A séta során nemcsak a mozgásra helyeztük a hangsúlyt, hanem a hely történelmi és kulturális jelentőségének megismerésére is. A temető csendes, tiszteletteljes légkörében megfigyeltük a sírkövek jellegzetességeit, beszélgettünk a zsidó temetkezési szokásokról, valamint emléket állítottunk az egykor itt élt közösség tagjainak.

            • Amikor a tornaterem meseországgá változik

            • 2026.06.10-én délután 14.00 órától különleges, vidám hangulat árasztotta el a Deáki Alapiskola tornatermét. Intézményünk nagy örömmel biztosított helyszínt a Deáki Óvoda és a mellett működő Szülői Szövetség által szervezett kulturális délutánnak. Iskolánk falai között így közösen élhették át ezt az életre szóló élményt az óvodás és iskolás gyermekek. Az összejövetel apropója a méltán népszerű Kolompos együttes látogatása volt. A zenekar a Furulyás Palkó című interaktív, zenés mesejátékát hozta el hozzánk, amely az első perctől az utolsóig magával ragadta a közönséget. A tornaterem alkalmi színházzá alakult, ahol a gyerekek nemcsak passzív szemlélői, hanem aktív részesei is lettek a klasszikus magyar népmesei történetnek. A darab fináléjában a legkisebbek óriási lelkesedéssel bújtak a mese szereplőinek bőrébe: a gyerekek a kezükben magasba tartott Nap, Hold és mezei virágok figurákkal kísérve, együtt ünnepeltek és táncoltak a színpadon a szereplőkkel a hatalmas lakodalmi mulatságban. A délutáni közös éneklés, a fülbemászó népzenei dallamok és a táncházi forgatag igazi élménnyé kovácsolta az óvodásokat és az iskolásokat. Ez a sikeres rendezvény is hűen megmutatta, hogy a zene és a hagyományőrzés milyen csodálatos hidat képez a különböző korosztályok között.

              Köszönjük a Kolompos együttesnek a varázslatos délutánt, az óvoda Szülői Szövetségének a gördülékeny szervezést, az UNSZK-nak a támogatást, és a deáki ovisoknak, hogy elhozták hozzánk ezt a mesés utazást!

            • Csodaverseny-Gombaszög.

            • A XVI. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntője zajlott június 8-9-én Gombaszögön. Iskolánkból a legkisebb lány, Kubík Bianka elindult vandorútra, míg egyszercsak Gombaszögre nem ért, ahol az ország legjobb mesemondói között csodálatosan mesélt. A zsűri ezüstsávval jutalmazta ezért. Bianka nagyon jól érezte magát, rengeteg élményben volt része. Mondhatni, itt minden a gyermekekről szólt. Gyermekkacagással telt meg az egész környék. Bianka szívből gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rád! Felkészítő: Renczés Nóra

            • Győzelem és kitartás: Viktor újabb ragyogó sakkeredménye

            • Viktor újabb kiemelkedő sikerrel zárta a GPX alapszakaszát 2026.03.31-én: Nyitrán 7 partijából 6 győzelmet aratott, és ezzel ismét kupát hozott haza. 🏆 Az egész sorozatban mutatott teljesítménye – 3 összesített győzelem, egy ezüst, egy bronz és számos korosztályos helyezés – a legjobbak közé emelte, így negyedikként jutott be a nyugat‑szlovákiai elődöntőbe.

              A múlt heti késmárki országos rapid bajnokságon is szépen helytállt: 57 indulóból a 18. helyen végzett, mindössze apróságokon múlt, hogy még előrébb lépjen.

              Hálás köszönet mindenkinek, aki támogatja a fejlődését – tanárnőnek, edzőknek, kluboknak és a családnak. Egyedül Istené a dicsőség.

            • Vágfarkasdi egyházmegyei focitorna

            • Szívből gratulálunk diákjainknak a vágfarkasdi focitornán való nagyszerű helytállásért!

              Büszkék vagyunk rájuk, hogy ilyen lelkesedéssel és kitartással küzdöttek.

              Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a részvételükhöz és támogatásukhoz.

            • Anyák napi ünnepség a szeretet jegyében

            •  

              2026. június 5-én a Deáki Alapiskola meghitt és örömteli anyák napi műsort tartott, ahol a gyerekek szeretettel és lelkesedéssel köszöntötték az édesanyákat. A rendezvény házigazdái, Kment Zoé és Szabó Adorján kedves és magabiztos konferálásukkal vezették végig a programot. A műsort iskolánk énekkara, a mazsorett csoportok, a Kiscsibészek néptánccsoport, valamint osztályaink saját produkciói tették színessé és változatossá. Minden fellépő hozzájárult ahhoz, hogy a közönség egy szeretettel teli, őszinte és megható élmény részese legyen. A Szülői Szövetség finom süteményekkel várta a vendégeket. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki munkájával, részvételével vagy támogatásával hozzájárult a rendezvény sikeréhez: a fellépő gyerekeknek, a felkészítő pedagógusoknak, a Szülői Szövetségnek, Deáki község önkormányzatának, valamint minden osztálynak, amely saját műsorszámmal gazdagította az ünnepet. Külön köszönet illeti az édesanyákat, akikért ez a nap és ez a műsor született, hisz az ő szeretetük, gondoskodásuk és jelenlétük adja az ünnep valódi értelmét és szépségét.

            • Az összetartozás fénye – ünnepi tiszteletadás Deákiban

            •  

              2026. június 4-én Deákiban, az emlékműnél került sor a nemzeti összetartozás napjának ünnepi megemlékezésére, ahol iskolánk tanulói megható és színvonalas műsorral járultak hozzá az eseményhez. Fellépett iskolánk énekkara, amelyet nagyobb diákjaink gitáron és dobon kísértek. A modern hangszeres kíséret és a tiszta énekszó különleges, felemelő hangulatot teremtett, méltó módon gazdagítva az ünnepséget. A műsort egy megható szavalat tette teljessé: Budai Mátyás előadásában hallhattuk Márai Sándor Halotti beszéd című versét. Átélten, nagy odafigyeléssel tolmácsolta a költeményt, amely mélyen megérintette a jelenlévőket, és tovább emelte az ünnep fényét.

            • Az új kerékpárút ünnepélyes átadása

            • Nagy örömmel vettünk részt a Deáki és Vágsellye közötti új kerékpárút ünnepélyes átadásán, amely településünk és a régió számára egyaránt jelentős fejlesztés. Az új, mintegy 1,5 kilométeres kerékpárút biztonságosabbá teszi a közlekedést a két település között, miközben hozzájárul az egészséges életmód és a környezetbarát közlekedési formák népszerűsítéséhez. A projekt egyik legfontosabb célja, hogy a kerékpárosok és a gyalogosok számára biztonságosabb közlekedési lehetőséget teremtsen.

              Külön büszkeség számunkra, hogy intézményünk tanulói is felléptek az átadó ünnepségen. Műsorukkal emelték a rendezvény színvonalát, és méltó módon képviselték iskolánkat. Mazsorettjeink: Sipos Sofia, Sípos Vivien, Borbély Sofia Rozália, Kment Tamara, Varga Fruzsina, Kubík Bianka, Döme Dominika, Császár Abigél és Varga Maya Margaréta tánca, valamint versmondóink Kubík Bianka és Petrov Miroslav műsora tette az átadást ünnepelyesebbé. Köszönjük

              Bízunk benne, hogy az új kerékpárút sokak számára válik a mindennapi közlekedés részévé.

            • Izgalmas film, nagy taps – így moziztak a deáki gyerekek

            •  

              2026. június 3-án a Deáki Alapiskola alsó és felső tagozatos tanulói Vágsellyére látogattak, ahol magyar nyelven tekintették meg a Goat – A legjobbak legjobbjai című filmet. A mozilátogatás a Szülői Szövetség gyermeknapi ajándéka volt, amelynek köszönhetően minden tanuló részt vehetett ezen a különleges programon. A film izgalmas és lendületes jelenetei teljesen magukkal ragadták a gyerekeket, akik a legfeszültebb részeknél örömmel és lelkes tapsolással fejezték ki tetszésüket. A vetítés után a jókedv tovább folytatódott: a tanulók közösen fagyizni mentek, ami tökéletes lezárása lett ennek a vidám, élményekben gazdag napnak

            • A felsősök találkozása a Padlás csodavilágával

            •  

              2026. június 2-án iskolánk felső tagozatos tanulói ellátogattak a komáromi Jókai Színházba, ahol megtekintették a méltán népszerű Padlás című musicalt. A színház varázslatos atmoszférája már az első pillanatban magával ragadta a diákokat. A Padlás története – amely egyszerre játékos, megható és gondolatébresztő – mindenkit elbűvölt. A színészek energikus játéka, a látványos díszletek és a fülbemászó dallamok olyan élményt teremtettek, amelyre a gyerekek még sokáig emlékezni fognak.

            • Kiemelkedő eredmény az ENGLISHSTAR nemzetközi angol nyelvi versenyen!

            • Április 16-án került megrendezésre az ENGLISHSTAR nemzetközi angol nyelvi verseny, amelybe Szlovákiából és Csehországból összesen 771 iskola és 27 630 diák kapcsolódott be. Iskolánkat 14 tanuló képviselte: Gjergji Lilien, Győri Hanna Franciska, Molnár Júlia, Rehák Linda, Hajdu Olivér, Hegedűs Tristan Teo, Pipíš Lea, Budai Mátyás, Bende Dárius Ronald, Bukovský Zsófia, Hajdu Bence, Mészáros Beáta, Borbély Melinda és Füzék Krisztián. Nagy öröm számunkra, hogy a résztvevő tanulóink többsége 90% feletti vagy azt megközelítő eredményt ért el, ami önmagában is szép teljesítmény. Külön elismerés illeti azokat a tanulókat, akik 100%-os eredménnyel teljesítették a versenyt: Molnár Júlia, Rehák Linda, Hegedűs Tristan Teo, Bende Dárius Ronald, Budai Mátyás, Bukovský Zsófia és Borbély Melinda. Iskolánk kategóriájában 292 iskola közül a 32. helyen végzett, amelyre méltán lehetünk büszkék. Gratulálunk minden résztvevőnek a szép eredményhez és a kitartó munkához! Felkészítő pedagógus: Czibula Szilvia

            • Színházi kaland Komáromban

            • 2026. május 28-án újabb élményekkel gazdagodtak a Deáki Alapiskola alsó tagozatos tanulói. Ezen a napon a gyerekek a Komáromi Jókai Színházba látogattak, ahol megtekintették Berg Judit népszerű meséjének színpadi feldolgozását, a Rumini Tükör-szigeten című családi musicalt. A darab a Rumini-könyvsorozat jól ismert szereplőit és kalandjait elevenítette meg, látványos díszletekkel, zenével és izgalmas fordulatokkal, amelyek hamar magukkal ragadták a gyerekeket.

            • A találkozás öröme

            • 2026. május 28-án a Deáki Alapiskola vendégül látta a Széchenyi István Általános Iskola alsónémedi diákjait és pedagógusait a Határtalanul program keretében. A találkozó célja az volt, hogy a két intézmény tanulói megismerkedjenek egymással, közös élményeket szerezzenek, és tovább erősítsék a magyar–magyar kapcsolatok hagyományát, amelyet a program évek óta sikeresen támogat. A vendégek érkezését izgatott készülődés előzte meg, a deáki tanulók pedig nagy örömmel fogadták az alsónémedi csoportot, akik kíváncsian és nyitottan érkeztek meg iskolánkba. Köszönjük, hogy itt voltatok!

            • Papírgyűjtés

            •  

              Hálás köszönetünket fejezzük ki, hogy 2026.05.27-én a Deáki Alapiskola papírgyűjtése az Önök és tanulóink közös összefogásával valósulhatott meg. Nagyra értékeljük mindenki támogatását és segítségét.

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Diakovce - Deáki č. 485
      • +421 31 771 2037
        +421 910 703 847
      • Diakovce 485, 925 81
        Slovakia
      • 37863681
    • Bejelentkezés