• Novinky

  • Novinky

            • Önvédelmi képzés pedagógusainknak, alkalmazottainknak

            •  

              Iskolánk pedagógusai önvédelmi kurzuson vettek részt, amelyet Sklut Tibor vezetett. A gyakorlat során hasznos technikákat sajátítottak el, amelyek segítenek a biztonságos és tudatos fellépésben mindennapi helyzetekben.

              Köszönjük az értékes és célzott képzést.

            • Önvédelem játékosan – Kobukrav kurzus a Deáki Alapiskolában

            •  

              Október folyamán a Deáki Alapiskolában Kobukrav önvédelmi kurzus valósult meg az alsó és felső tagozatos diákok számára, Sklut Tibor vezetésével. A gyakorlatok célja nemcsak a fizikai technikák elsajátítása, hanem a biztonságtudatos gondolkodás, a konfliktuskezelés és a verbális önvédelem fejlesztése is. A foglalkozások során a gyerekek megtanulhatták, hogyan reagáljanak veszélyhelyzetekre, hogyan ismerjék fel a fenyegető szituációkat, és hogyan védjék meg magukat – mindezt játékos, életkorukhoz igazított formában.

              A kurzus során Sklut Tibor nagy türelemmel és lelkesedéssel vezette a gyerekeket, akik aktívan és örömmel vettek részt a gyakorlatokban. A tanulók nemcsak új mozdulatokat sajátítottak el, hanem önbizalmat is nyertek, és megtapasztalhatták, hogy a biztonság nemcsak testi erő kérdése, hanem a tudatosságé is.

            • Köszönet a szakszerű irányításért

            • Ezúton szeretnénk megköszönni Sklut Tibor úrnak, hogy október 20-án szakszerűen és nagy odafigyeléssel vezényelte le a Deáki Alapiskolában megtartott szimulált tűzriadót. Tapasztalata és nyugodt irányítása hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban, fegyelmezetten és gördülékenyen hajtsák végre a kiürítési gyakorlatot.

            • Ember- és természetvédelmi gyakorlat a Deáki Alapiskolában

            •  

              2025. október 20-án a Deáki Alapiskola tanulói egy különleges, élményekben gazdag tanítási napon vehettek részt, amely az ember- és természetvédelem jegyében zajlott. A nap izgalmasan indult: egy szimulált tűzriadóval, amelyen az alsó és felső tagozatos gyerekek egyaránt részt vettek. A kiürítést Sklut Tibor vezette le, aki tapasztalt irányítással gondoskodott arról, hogy mindenki biztonságosan és fegyelmezetten hagyja el az iskola épületét.

              A felső tagozatos diákok számára Šóšik Tímea tanító néni az egészségügyi ismeretek fontosságát mutatta be szemléletes formában, míg Faragó Gabriella tanító néni a közlekedésbiztonság témáját dolgozta fel interaktív módon. Az alsó tagozatos gyerekek sem maradtak ki az élményekből: számukra életkorukhoz igazított, vidám didaktikai játékokkal készültek pedagógusaink, amelyek során játékosan tanulhattak.

            • Future Champions

            • Varga Viktor 2025. október 12-én megkezdte szereplését a Future Champions elnevezésű sakkligában Pozsonyban, amely összesen 16 fordulóból áll, standard időbeosztással, ami közel kétórás játszmákat foglal magában.

              A mai nap késő délután az első két fordulóra került sor, ahol Viktor a harmadik helyen kiemelt versenyző ellen ült asztalhoz – egy játszmát világossal, egyet sötéttel játszott. Világossal szép győzelmet aratott, míg sötéttel egy hosszú, küzdelmes, éjszakába nyúló partiban végül döntetlent ért el.

              Így 1,5 ponttal várja a következő, harmadik és negyedik fordulót, amelyre novemberben kerül sor.

              Köszönjük Šóšik Tímea tanárnőnek, hogy foglalkozik vele az iskolai sakk-körön, Varga Ernő bácsinak, hogy gyűjti neki a feladványokat, Juhász Ármin nemzetközi mester Centrum Sakkiskolás videóinak, a nyárasdi és a nyékvárkonyi sakk klub tagjainak, valamint edzőjének Fehér Tibornak.

              Egyedül Istené a dicsőség!

            • A Versünnep Fesztivál nemzetközi elődöntője

            • Október 4-én és 5-én zajlott a Versünnep Fesztivál nemzetközi elődöntője. 80 vers- és prózamondó, illetve zenés előadó lépett a zsűri elé, hogy előadja produkcióját. A zsűri tagjai volt többek közt Kolti Helga, Csomor Csilla és Turi Bálint színművész. Iskolánkból Bukovský Zsófia, Gjergji Lilien és Rehák Linda készült a megmérettetésre. Nagy örömünkre Lilien és Linda bejutottak a novemberi, a Budapesti Operettszínházban tartandó Nemzetközi Seregszemlére.

              Lányok, mindnyájatoknak gratulálunk, további sok sikert kívánunk! Felkészítő: Renczés Nóra

            • „Tizenhárom szív, egy eszme – az aradi vértanúk emléke”

            • Iskolánkban október 8-án megemlékezést tartottunk az aradi vértanúk emléknapja alkalmából. A diákok műsorral idézték fel az 1849. október 6-án Aradon kivégzett tizenhárom honvédtiszt hősiességét és hazaszeretetét. Az ünnepi összeállítás során versekkel és történelmi visszatekintéssel tisztelegtünk a szabadságharc mártírjai előtt, emlékezve arra, hogy a hazáért hozott áldozatuk ma is példát mutat mindannyiunk számára.

            • Tanulmányi kirándulás a Vasúti Múzeumba

            • 2025. október 6-án a Deáki Alapiskola alsó és felső tagozatos tanulói Pozsonyba látogattak, ahol a Vasúti Múzeumban tettek izgalmas felfedezéseket. Bár az időjárás sajnos nem kedvezett – az eső és a borongós égbolt próbára tette a kirándulók türelmét –, a gyerekek lelkesedése mit sem csökkent.A múzeumban a tanulók bepillantást nyerhettek a vasút történetébe, megcsodálhatták a régi mozdonyokat, kocsikat, és interaktív módon ismerkedhettek meg a közlekedés fejlődésével. A kiállítás nemcsak látványos volt, hanem oktató jellegű is.

            • A Deáki Alapiskola úszótanfolyamának 2. napja – Egyre magabiztosabban a vízben

            • 2025. október 2-án folytatódott a Deáki Alapiskola úszótanfolyama a Galandia élményfürdőben Galántán. A tanulók már magabiztosabban mozogtak a vízben, bátran gyakorolták az előző nap elsajátított mozdulatokat, és örömmel vetették bele magukat az új feladatokba.

              A gyerekek kisebb csoportokban dolgoztak, így mindenki személyre szabott figyelmet kapott, és a közös munka során fejlődött az együttműködés is.

              A haladóbb úszók számára külön élményt jelentett, hogy kipróbálhatták a Galandia élményfürdő csúszdáját is. A biztonsági szabályok betartása mellett örömmel vetették bele magukat a vízi kalandba, amely nemcsak szórakoztató, hanem jutalom is volt a kitartó gyakorlásért.

              A gyerekek mosolya és lelkesedése mindent elárult!

            • Közösen az elfogadó iskolai közösségért

            • 2025. október 2-án az iskolánkban a zaklatás megelőzésével foglalkoztunk. A diákok egy kérdőívet töltöttek ki, amelyből képet kaptunk arról, találkoztak-e már a zaklatás valamilyen formájával, hogyan reagáltak az adott helyzetben, illetve kértek-e vagy nyújtottak-e segítséget. Az óra végén közösen kiértékeltük a válaszokat.

              Ezt követően a tanulók csoportokban dolgoztak: minden csapat egy zaklatással kapcsolatos helyzetet és annak lehetséges megoldását mutatta be társainak. A bemutatókat a csapatok egymás pontozásával értékelték.

              A program részeként megtekintettük Az igazi csoda című filmet is, amely egy torz arccal élő kisfiú történetét mutatta be, aki próbált beilleszkedni iskolai közösségébe. A film érzékletesen szemléltette, milyen kihívásokkal jár a másság elfogadása, és mennyire fontos az empátia, a támogatás és a barátság ereje.

              A közös beszélgetés során a gyerekek megfogalmazták, hogy iskolánkat csak közös erővel formálhatjuk olyan hellyé, ahol az elfogadás és a támogatás természetes.

            • Elindult a Deáki Alapiskola úszótanfolyama a Galandia élményfürdőben- 1. nap

            • ​​​​​​2025. október 1-jén kezdetét vette a Deáki Alapiskola úszótanfolyama, amelynek helyszíne ezúttal a galántai Galandia élményfürdő. A programban az iskola 2–9. osztályos tanulói vesznek részt, akik szakképzett, tapasztalt oktató irányításával sajátíthatják el az úszás alapjait.

              Az iskola célja, hogy a tanulók játékos, biztonságos környezetben fejlesszék fizikai állóképességüket, megismerkedjenek az alapvető úszástechnikákkal, és magabiztosabban mozogjanak a vízben. A tanfolyam során nemcsak a mozgás öröme kerül előtérbe, hanem a vízbiztonság tudatosítása is.

              A tanulók lelkesedése már az első napon érezhető volt: sokan most először próbálhatták ki a medencét tanórai keretek között, míg mások korábbi tapasztalataikat mélyíthetik el.

              Bízunk benne, hogy a tanfolyam nemcsak sportélményt nyújt, hanem hozzájárul a tanulók egészséges életmódra neveléséhez is.

            • A Magyar Népmese Napja az iskolánkban

            • Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. Ez alkalomból iskolánkban is megemlékeztünk a mesék varázslatos világáról. Először közösen beszélgettünk arról, hogy mi jellemzi a népmeséket: milyen tanulságokat hordoznak, milyen szereplők és csodás elemek jelennek meg bennük, és miért fontos, hogy ezeket a történeteket továbbadjuk a következő nemzedékeknek. Ezután a tanulók csoportokban dolgoztak. Saját meséket alkottak a népmesékhez hasonló módon, színes illusztrációkkal díszítették alkotásaikat, majd elő is adták társaiknak. Fantáziadús, szórakoztató és tanulságos történetek születtek, amelyek méltó módon idézték meg a magyar népmese hagyományát.

            • Újabb szép siker!

            • Varga Viktor 2025. szeptember 27-én Galgócon, a Bystrík Tupý Memoriál (Memoriál Bystríka Tupého) elnevezésű sakkversenyen vett részt. Most nem a 14 évesek kategóriájában versenyzett (ahol nagy eséllyel legtöbb játszámját megnyerte volna), hanem a 18 évesek kategóriájában, a GPX+ csoportban állt rajthoz azzal a céllal, hogy több tapasztalatot szerezzen. A versenyen 7 mérkőzésből 4.5 pontot szerzett, jóval idősebb, tapasztaltabb ellenfelek ellen, és ezzel a 3. helyen végzett.

              A verseny részletes eredménye megtalálható az első hozzászólásban.

              Köszönjük Šóšik Tímea tanárnőnek, hogy foglalkozik vele az iskolai sakk-körön, Varga Ernő bácsinak, hogy gyűjti neki a feladványokat, Juhász Ármin nemzetközi mester Centrum Sakkiskolás videóinak, a nyárasdi és a nyékvárkonyi sakk klub tagjainak, valamint edzőjének Fehér Tibornak.

              Egyedül Istené a dicsőség!

            • A helytörténészek országos találkozója

            • Huszonnyolcadik alkalommal szervezte meg szeptember 15-én a Pro Patria Honismereti Szövetség, a Csemadok Országos Tanácsa és Érsekújvári Területi Választmánya, a Csemadok Udvardi Alapszervezete, Udvard község Önkormányzata és a somorjai Bibliotheca Hungarica a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozóját Mérföldkövek címmel. A konferenciára meghívást kapott Bukovský Zsófia és Gjergji Izabella, akik nagyapjuk, Bukovský János, Deáki rendszerváltás utáni első polgármestere élettörténetét, életmeséjét ismertették a résztvevőkkel, amelyet már az elmúlt tanévben a Kincskeresők konferencián is bemutattak.

              Gratulálunk és köszönjük!

            • Táncszínházi élmény az iskolában

            • 2025. szeptember 26-án iskolánkba látogatott az Ifjú Szívek Táncszínház. A művészek látványos előadással örvendeztették meg tanulóinkat, amelyben magyar néptáncokat és zenéket mutattak be.

              A gyerekek nemcsak nézőként élvezhették a műsort, hanem aktívan be is kapcsolódhattak a zenés programba. A közös tánc és játékos részvétel sok örömet okozott, és maradandó élményt nyújtott számukra.

              Köszönjük az Ifjú Szívek Táncszínháznak, hogy elhozták hozzánk ezt a különleges programot!

    • Kapcsolatok

      • Základná škola s vyučovacím jazykom maďarským - Alapiskola, Diakovce - Deáki č. 485
      • +421 31 771 2037
        +421 910 703 847
      • Diakovce 485, 925 81
        Slovakia
      • 37863681
    • Bejelentkezés