Kedves gyerekek, tisztelt szülők!
Az iskola igazgatósága értesíti Önöket, hogy az ünnepélyes tanévnyitó szeptember másodikán, 8 órakor kezdődik az iskola udvarán. Ezután minden osztály részt vesz az első osztályfőnöki órán. Az iskola épületébe csak az elsősök szülei léphetnek be. Minden látogatónak, aki az iskola épületébe lép, ki kell töltenie és aláírnia „A tünetmentességről szóló írásbeli nyilatokozatot“, melyet az osztályfőnöknél találnak meg a tanévnyitó ünnepségen. Kérjük a tanulókat, váltópapucsot, iskolatáskát és írószert hozzanak. A maszk viselete továbbra is szükséges. Ebéd iránti igényüket kérjük jelezzék az iskolai étkezdében. Az iskolai étkezde és az iskolai klub péntektől üzemel.
További információk az iskola mőködésének alapvető szabályairól:
• Az iskola épületébe történő belépés az idegenek számára csupán az iskola igazgatója által elismert „Tünetmentességről szóló írásbeli nyilatkozat“ leadása után, kivételes esetekben lehetséges.
• A tömegrendezvények (természetvédelmi gyakorlatok, didaktikai játékok, stb.) elmaradnak, vagy az osztályok vegyülése nélkül valósulnak meg. A szülői értekezletek online formában valósulnak meg.
• Az iskolai szakköri tevékenységeket az aktuális járványügyi intézkedések biztosításával valósíthatjuk meg.
• Az iskola a fenntartó révén lehetőségeihez mérten biztosítja:
- A személyes higiéniára és fertőtlenítésre alkalmas fertőtlenítőszert
- Személyes védelmi eszközöket
- Digitális lázmérőt
- Szappant és papír törlőkendőt
- A helyiségek alapos takarítását.
A szülő kötelességei:
• A járványügyi helyzet idején a szülő felel a tanulók általi alapvető higiéniai előírások betartásáért, mégpedig a tanuló iskolába lépése előtt és annak elhagyása után.
• A szülő gyeremeke számára napi két darab maszkot (pótmaszknak mindig kell a tanulónál lennie, hogy azt szükség esetén használhassa) és egy csomag, egyszer használatos papírzsebkendőt biztosít.
• A szülő betartja az iskolaigazgató 2021/2022-es tanévre vonatkozó utasításait.
• Amíg zöld járásban lesz az iskola, a szülő az iskolai egészségvédelem megtartása érdekében a „Tünetmentességről szóló írásbeli nyilatkozatot“ önkéntes alapon mutatja fel. Amint narancssárga vagy piros járásba kerülünk, a COVID-automatában foglaltak alapján a szülő köteles a nyilatkozat felmutatására. Amennyiben a szülő már felmutatta a zöld járásban, nem kell megtennie akkor, amikor a járás narancssárga besorolást kap. A nyilatkozatot ismételten be kell mutatni, ha a tanuló 3 vagy több napot hiányzott (beleszámítva az ünnepnapokat és hétvégéket is).
• A szülő legfeljebb 5 egymást követő tanítási nap alól mentheti fel igazoltan a tanulót. Több mint 5 egymást követő tanítási nap mulasztása esetén a szülő felmutatja „A betegséget igazoló nyilatkozatot“, amelyet a házi gyermekorvos tölt ki. Amennyiben ezt a szülő elmulasztja, a hiányzás igazolatlannak minősül, ennek következtében pedig a magaviseleti érdemjegy romlására, ill. komisszionális vizsga elrendelésére kerülhet sor. Az igazolásokkal történő visszaélés gyanújával az iskola a helyi hatáskörrel rendelkező Munka, Szociális és Családügyi Hivatalhoz fordul, amely kivizsgálja az esetet.
• Amennyiben a tanuló szoros kapcsolatba került egy koronavírussal megerősítetten fertőzött személlyel, a szülő értesíti az osztályfőnököt vagy az igazgatót, hogy az iskola szigorúbb higiéniai és epidemiológiai óvintézkedéseket vezethessen be. A szülő haladéktalanul bejelenti a tanuló számára elrendelt karantén tényét. Ilyen esetben a tanuló nem látogathatja az iskolát.
• A koronavírussal megerősítetten fertőzött tanuló szülője haladéktalanul értesíti az osztályfőnököt vagy az igazgatót, hogy a lehető legrövidebb időn belül felkutathassuk azokat a személyeket, akik a tanulóvl szoros kapcsolatba kerültek.
• Amennyiben a tanuló mentesül a karantén alól (be van oltva vagy átesett a fertőzésen), a szülő tájékoztatja az iskola vezetőségét erről a tényről a „Tájékoztatás a karantén alóli mentesítésről“ szóló űrlap kitöltésével.
A COVID-19 megbetegedéssel kapcsolatos bértérítés lehetőségei
A szülő gyermekápolási járulékra jogosult, amennyiben az igazgató vagy a területi közegészségügyi hivatal a jelenléti oktatás szüneteltetése mellett döntött a 11. életévét be nem töltött tanuló osztályában, ill. amennyiben a házi gyermekorvos által kiállított bizonylat értelmében a tanuló egész napos ápolásra szorul.
Amennyiben a szülő saját döntése alapján marad otthon a tanulóval, a gyermekápolási járulékra nem jogosult.