• Novinky

  • Novinky

            • Testnevelés kicsit másképp

            • 2018. november 12-13-án ismét érdekes délelőtt elé néztünk. Vendégül láthattuk Sklut Tibor önvédelmi szakértőt, aki önvédelmi technikákat tanított iskolánk diákjainak. Tanulóink nemcsak nézői lehettek, hanem ki is próbálhatták a könnyen elsajátítható önvédelmi technikákat.

              Új fényképek a Testnevelés kicsit másképp albumban

            • Sakkbajnokság

            • A Deáki Alapiskola második alkalommal kapcsolódott be a járási sakkbajnokságba, amely idén a vágsellyei szabadidőközpontban került megrendezésre. A sakkbajnokság igazgatója Mgr. Ľubomír Kováč, főbírója pedig RNDr. Oliver Ralík volt. E rangos versenyen tanulóink két kategóriában mérhették össze tudásukat. A lányok közül Lovas Inez (VII. o.), Szabó Sharona (VI.o.), Kunc Olívia (IV.o.) , a fiúk közül Kováts Gergő (IX.o.), Baros Dániel (VI.o.) , Szalóci András (V.o.) képviselte iskolánkat. A lányok és a fiúk közösen versenyeztek, díjazás szempontjából viszont külön lettek értékelve. A bajnokság végén a legjobb tizenöt versenyző szimultánt játszhatott Mgr. Ľubomír Kováč országos sakkbajnokkal. A lányok közül Lovas Inez az 1. helyen, Szabó Sharona a 2. helyen, a fiúk közül Baros Dániel az 1. helyen, Kováts Gergő a 3. helyen végzett.Összesítésben Baros Dániel az 1. helyet, Lovas Inez a 2. helyet, Szabó Sharona pedig a 3. helyet szerezte meg. A verseny kerületi fordulója Nagytapolcsányban lesz a jövő héten. Mind a négy továbbjutónak sok sikert és jó felkészülést kívánunk! Minden versenyzőnek köszönjük a részvételt.

              „Sok kis báb a mezőre áll,Mindenki a nyitásra vár.Néznek jobbra, néznek balra,Nyolc vonalban, sorba rakva.. „ (Polgár Judit)

              Új fényképek a Sakkbajnokság albumban

            • Szülők Iskolája

            • Az idén ismét megrendezésre került a “Szülők Iskolája” a Bethlen Gábor Alap támogatásával. Nagy Annamária előadása a Hatékony konfliktuskezelésről. Köszönet a résztvevőknek és szeretettel várunk mindenkit a következő előadásra, november 23-án, Problémás kamaszkor címen.

            • A Palóc Társaság által meghirdetett magyar költők hazafias verseinek szemléje

            • November 9-én Bukovský Dorottya és Baros Dániel részt vett Ipolyságon a Palóc Társaság által meghirdetett magyar költők hazafias verseinek szemléjén, Sajó Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére. A nemzetközi versenyen közel 50 szavaló vett részt Felvidékről, Délvidékről és Magyarországról. A versmondást Csábi István előadóművész, Majoros Erzsébet előadóművész, Hegedűsné Jusztin Gizella balassagyarmati színkörvezetőértékelte. Dorottya és Dániel ugyanazon kategóriában versenyzett és nagyszerűen teljesített. Dori az 1.helyen, Dani pedig a 2.helyen végzett. Szívből gratulálunk!

            • Kincskeresők

            • November 7-8-án 14. alkalommal valósult meg a Kincskeresők–helyi és regionális értékeket kutató diákokkonferenciája Dunaszerdahelyen. Bukovský Dorottya, iskolánk 8.osztályos tanulója Gelence történetét, virágzását, hanyatlását dolgozta fel. Előadásával arany sávos besorolást ért el, valamint egy meghívást a Kőszegen tartandó Honismereti Konferenciára. Udvaros Borbála , szintén 8.osztályos tanulónk testvérével, Annával Deáki nevezetességeiről tartott előadásával szintén arany sávban remekelt. Szívből gratulálunk!

            • Euromilk - tanulmányi kirándulás

            • Iskolánk alsó tagozatos tanulói november 7-én tanulmányi kiránduláson vettek részt a nagymegyeri Euromilk Rt. gyárában, ahol tartós tejet, tejfölt, vajat, túrót, savanyított tejtermékeket és tejpor tartalmú pudingokat állítanak elő. Megnéztük a gyártás folyamatát (persze beöltözve, a higiéniai előírásoknak megfelelően), majd egy kisfilmet vetítettek nekünk, és Kukkónia termékeket ( pudingot, kakaót, vaníliás és málnás tejet) kóstolhattunk. Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk.

              Új fényképek a Euromilk - tanulmányi kirándulás albumban

            • Műveltségi vetélkedő - Kossányi napok

            • A Kossányi- hét rendezvénysorozat állandó részét képezi az általános ismereteket igénylő műveltségi vetélkedő. A versenyt mindig nagyfokú érdeklődés övezi. 2018. október 19-én iskolánk 8. évfolyamos tanulókból álló csapata a 3. helyen végzett. Gratulálunk!

            • Kossányi József Vers-és Prózamondó Verseny

            • Iskolánk szavalói október 18-án részt vettek Szentpéteren a Kossányi József Vers-és Prózamondó Versenyen. 11 alapiskola 90 diákja képviseltette magát a versenyen. A zsűri tagjai : Molnár Xénia, Mokos Attila, Kiss Szilvia és Gál Tamás színművészek voltak. Csodálatos eredményekről számolhatunk be. Az I.kategóriában Bukovský Zsófia bronz sávos, Danič Dávid Károly arany sávos 3.helyezett, Gjergji Izabella arany sávos 2.helyezett, Mészáros Beáta arany sávos lett. A II.kategóriában Baros Dániel arany sávos 2., Bugár Abigél arany sávos 3., Szalóczi Boglárka arany sávos lett, Szalóczi András ezüst sávban remekelt. A III.kategóriában Bukovský Dorottya arany sávos 1.helyen végzett. Mindnyájatokra büszkék vagyunk! Gratulálunk!

            • Értesítés

            • A Deáki Alapiskola igazgatósága értesíti a Tisztelt Szülőket, hogy 2018. október 29-én (hétfőn) igazgatói szabadnap lesz az iskolában (az oktatásügyi minisztérium 245/2008-as törvénye alapján).

            • KEREKECSKE - GOMBOCSKA

            • Minden kedves érdeklődőt meghívunk a már hagyományossá vált nyári kézművestáborba. A tudnivalók leolvashatók a plakátról.

              Pozývame všetkých záujemcov na tradičný letný tábor. Bližšie informácie nájdete na plagáte.

               

            • Gyereknap

            • A Deáki Alapiskola tanulói és pedagógusai a gyereknapot a Deáki Retro fürdőben töltötték. Az időjáráson kívül ezt lehetővé tették támogatóink is: a Retro fürdő igazgatója, a Fermo vállalat, a Deáki Községi Hivatal, a SZMSZSZ Deáki Alapszervezete, Seres Béla. Köszönet érte!

            • Szép Magyar Beszéd- országos kassai döntő

            • A kassai Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola idén 19. alkalommal adott otthont a Szép Magyar Beszéd országos döntőjének. A rangos megmérettetésen a II. kategórián belül 18 diák mérhette össze tudását. A II. kategória produkcióit doc. PhDr. Kozmács István, PhD. Dr. habil., Mgr. Vančo Ildikó, Mgr. Mihályi Molnár László értékelte. Iskolánk tanulója, Bukovský Dorottya, a 3. helyen végzett. Szívből gratulálunk az elért eredményhez!

            • A Csemadok és a Kiskertészek Deáki Alapszervezetének sakkversenye

            • A Deáki Alapiskola adott otthont a Csemadok és a Kiskertészek Deáki Alapszervezete által megszervezett sakkversenynek 2018. április 7-én. A rendezvényt Baros Jolán, a Csemadok Deáki Alapszervezetének elnöknője nyitotta meg. A verseny bírója Varga Ernő volt. A győztesek okleveleket, illetve bajnoki érmeket kaptak. A felnőttek közül Varga Zoltán, Gaál László, Baros Róbert, Vinco Zoltán, Kovács Gábor, Vinco Levente, Baros István és Zilizi Klaudia, a diákok közül pedig Kováts Gergő, Kiss Denis, Lovas Inez, Szabó Dominik, Baros Dániel és Kunc Olívia volt jelen. A gyerekek együtt versenyezhettek a felnőttekkel, így értékes tapasztalatokra tehettek szert. Természetesen a tanulók külön is ki voltak értékelve.

              A következő végeredmény született:

              I. kategória (tanulók+ felnőttek)

              1. Baros Róbert    2. Baros Dániel      3. Vinco Zoltán

              II.kategória (tanulók)

              1. Baros Dániel      2. Lovas Inez        3. Kunc Olívia.

              Nagyon hangulatos és baráti délelőttöt töltöttünk el a Deáki Alapiskola falai között.

            • 7mérföldes

            • 2018.április 5-én iskolánk két csapata Sülyközség-Felbárban részt vett a 7mérföldes mesevetélkedő területi fordulóján. A harmadikosok csapatának /Szőke Ördögök/ tagjai Kunc Olívia, Bugár Abigél, Horváth Zsófia és Szalóczi Boglárka voltak. A negyedikesek csapatában /Kis Pumák/ Šípoš Marika, Farkaš Fábián, Szalóci András és Szabó Erik versenyzett. Egyik csapat sem jutott ugyan tovább a következő fordulóba, de ügyesen versenyeztek és becsületesen készültek a megmérettetésre, ezért gratulálunk minden résztvevőnek.

            • Hviezdoslavov Kubín

            • Lencse Emma Dóra /VII.o./, Szalóci Jázmin /VII.o./ és Šipoš Vanesza /IX.o./ 2018.március 27-én a Hviezdoslavov Kubín elnevezésű szlovák nyelvű vers- és prózamondó verseny járási fordulóján szerepeltek Vágsellyén. Ezen a versenyen Šipoš Vanesza a harmadik helyet szerezte meg. Annál is értékesebb ez a helyezés, mivel egyetlen magyar iskolaként versenyeztünk a szlovák iskolás diákok közt. Gratulálunk!