• Novinky

            • Könyv- és játékbörze

            •  

              A Deáki Alapiskola 2023. december 21-én könyv és játék vásárt tartott. Az olvasni vágyók több típusú könyv, játék közül válogathattak.

              Ezúton is szeretnénk megköszönni a hozzájárulásokat. Köszönjük!

            • Színház

            • Valahol messze-Magyarországon, Seholsincs-országban egy hazalátogató orvos

              fokozatosan szembesül azokkal a dolgokkal, amikről az ott élők megegyezésesen

              hallgatnak vagy éppen tevőlegesen részt vesznek benne. Tétlen és cinikus szemlélőből

              kellene felelős cselekvővé válnia - kérdés, lehetséges-e ott erkölcsösen cselekedni, ahol

              már az Isten is hallgat. Ez volt a témája Schwechtje Mihály: Az örökség című drámájának, melyet december 20-án tekintettünk meg. Ez a mű 2020-ban a Legjobb magyar dráma díját nyerte el. Több olyan témát is feszegetett a mű, amely a prevenciós előadások része.

            • Az "1.karácsony pulcsis nap"

            • December 19-én megrendeztük az "1.karácsony pulcsis napot". Megkerestük a különféle motívumú karácsonyi pulóvereinket, hogy egy kis vidámságot, ünnepet vigyünk mindennapjainkba.

              A tanárok és diákok egyaránt felvették a színesebbnél színesebb darabokat, melyeket csak most tudunk igazán hordani.

            • A Pislákoló mécses vers-és prózamondó verseny

            • A Pislákoló mécses vers-és prózamondó versenyt december 16-án tartották Komáromban a Selye János Egyetem termeiben. Iskolánkból 8 tanuló adta elő már a karácsonyra, mint a szeretetet ünnepére hangolódva vallásos,vagy mély emberi érzésekről szóló versét, prózáját. Mindannyian remekeltek. Arany sávos 1. helyezett lett Bugár Abigél, ugyancsak arany 1.helyet ért el Kment Zoe. Arany sávos 3.helyet érdemelt ki Rehák Linda, valamint szintén arany sávos besorolást kapott Gjergji Lilien. Ezüst sávosaink: Bukovsky Zsófia, Gjergji Izabella és Szalóczi Boglárka, továbbá bronz sávos lett Budai Mátyás. Gratulálunk mindenkinek! Most már jöhet a pihenés.

              Felkészítő: Renczés Nóra

            • Ünnepváró karácsonyi esztrádműsor

            • Ünnepváró karácsonyi esztrádműsor

              Nem drága ajándékok jelentik szeretetünket, hanem hogy önmagunktól mit adhatunk. Karácsonykor meggyújtjuk a képzeletbeli karácsonyi gyertyáinkat, és emlékeztetjük magunkat a szeretet fontosságára.

              Szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kíván a Deáki Alapiskola!

            • A XVII. Kulcsár Tibor Szavalóverseny

            • A XVII. Kulcsár Tibor Szavalóversenyt november végén tartották Pozsonyban. A pozsonyi Duna utcai gimnázium szervezésében a Csemadok -székház termeiben gyűltek össze a vers- és prózamondók az ország számos szegletéből, hogy a Dékány Nikolett színművész, Kaszás Kornél rádiós műsorvezető és Nagy Ádám doktorandusz által alkotott zsűri előtt adják elő szavalataikat. A verseny kiírása szerint szlovákiai magyar költők és írók műveit kellett életre kelteni. Iskolánkból Gjergji Izabella vett részt a versenyen, aki előadásáért elismerő oklevelet kapott. Gratulálunk! Felkészítő: Renczés Nóra

            • Versmondó Fesztivál

            • December 14-én tartották az Anyanyelvi Napok keretén belül a Versmondó Fesztivált,amelyre felső tagozatos versmondókat vártak,akik az anyanyelvről, a szülőföld szeretetéről, a magyarságról szavaltak. A fesztiválon a vágsellyei és a galántai járás tanulói vettek részt. Iskolánkat az I.kategóriában Budai Mátyás és Bukovsky Zsófia, a II. kategóriában Gjergji Izabella és Bugár Abigél képviselte. Bugár Abigél az 1.helyet érdemelte ki előadásával, Bukovsky Zsófia a 2. helyet szerezte meg, Budai Mátyás pedig a kategóriájának 3. helyezettje lett. Minden versenyzőnknek szívből gratulálunk! Nagyon ügyesek vagytok. Felkészítő: Renczés Nóra

            • Szlovákia- bajnokság, országos döntő

            •  

              2023. december 12-én zajlott Nyitrán Szlovákia bajnokságának országos döntője. Ez a rendezvény volt az idei legjelentősebb ifjúsági sakk esemény. E rangos versenyen jelen volt Szlovákia minden megyéjének korosztályos bajnoka, illetve olyan versenyzők is, akik a korábbi években bizonyítottak, így elkerülték a járási, kerületi selejtezőket. A szervezők nagyon kitettek magukért, fantasztikus kultúrműsorral kedveskedtek a 127 résztvevőnek. A kategóriák legjobbjainak játszmái megtekinthető volt az interneten is. Varga Viktor 4. osztályos tanulónk a Deáki Alapiskolát képviselve a járási, kerületi fordulókon keresztül vívta ki az országos döntőbe jutást. Nagy megtiszteltetés volt számunka, hogy az országos fordulón nemcsak iskolánkat, hanem Nyitra megyét is képviselhettük. Hatalmas siker ez számunkra, ugyanis Viktor ellenfelei mindvégig felső tagozatos, sok esetben 9. évfolyamos tanulók voltak.

              Köszönjük iskolánk és Nyitra megye képviselését!

              Gratulálunk a kiváló teljesítményhez!

              Büszkék vagyunk rád!

              Felkészítő pedagógus: Mgr. Šóšik Tímea

              Varga Viktor felkészítéséhez nagymértékben hozzájárult Varga Ernő bácsi és Varga Zoltán is. Köszönjük!

            • Karácsonyi jótékonysági koncert

            • A KALÁKA együttes "Szabad-e bejönni ide betlehemmel?" c. karácsonyi jótékonysági koncertje Deákin a református templomban!!!

              A megosztásokat előre is köszönjük!!!

              2023. december 19-én -kedden- este 18:00-tól.

              Belépés díjtalan, becsület-adományokat a kihelyezett perselyekben lehet majd elhelyezni.

              A csodás plakátot idén is Ing. Máthé Éva grafikusnak köszönjük szívből!

              Figyelem! -a koncert után a Kaláka együttes kiadványai megvásárolhatóak, dedikáltathatóak lesznek.

              Bízunk benne, hogy e csodás ünnepi alkalomra is megtelik majd templomunk!

              Minden érdeklődőt nagy-nagy szeretettel hívunk és várunk!

            • Tanulmányi kirándulás-Budapest

            • 2023. december 6-án a Deáki Alapiskola tanulói egy csodálatos tanulmányi kiránduláson vettek részt Budapesten. Elsőként az Országházat látogattuk meg. Idegenvezetőnk segítségével barangoltuk be az épület szebbnél-szebb termeit. A történelemmel átitatott falak között csodálattal tekintettünk körbe. Saját szemünkkel láthattunk a koronázási ékszereket és az őrségváltást is. Sok érdekességgel bővült a tudásunk.

              Nem hagyhattuk ki a Vörösmarty tér karácsonyi vásárát sem, ahol ismét találkozhattunk a Mikulással. Karácsonyi dalokat énekeltünk, amelyért finom szaloncukrokat kaptunk.

              Programunk utolsó pontja a Magyar Zene Háza állandó kiállítása volt. Egy valódi zenei utazáson vettünk részt a klasszikus zenétől a tradicionális és globális zenéken át a pop- és az elektronikus zenéig.

              Do fotogalérie bol pridaný nový album Tanulmányi kirándulás.

            • Ho-ho-hó

            • "Édes, kedves Mikulás,

              köszöntünk most téged.

              Eljöttél az idén is,

              ahogy megígérted.

              Látjuk, hogy a tartásod

              teli zsáktól görnyedt.

              Rakd le nehéz puttonyod,

              pihenj meg egy csöppet! (Mentovics Éva: Mikulás-köszöntő)

              Ismét eltelt egy év, s újra meglátogatott minket a Mikulás. A gyerekek vidám dalocskákkal várták. Feneketlen puttonyát idén is a Deáki Alapiskola mellett működő Szülői Szövetség töltötte meg mindenféle finomsággal. Köszönjük!

              Do fotogalérie bol pridaný nový album Ho-ho-hó.